Kismamáknak, Kisgyerekes Anyukáknak
Edzőként számos alkalommal találkozom várandósokkal, illetve kisgyermekes anyukákkal, akik szeretnének tovább mozogni úgy, hogy azzal ne ártsanak se maguknak, se kisbabájuknak.
Most már saját tapasztalataim által is el tudom mondani, hogy kismamaként a legjobb amit tehetünk, hogy azt és annyit mozgunk, ami és amennyi jól esik! Természetesen érdemes kikérni orvos véleményét, illetve az első három hónap alatt fokozottabban vigyázni, de alapvetően a mozgás nem okoz problémát. Ne ilyenkor kezdjünk új sportokkal ismerkedni, kerüljük a hasizom erősítő gyakorlatokat és a rázkódással, ugrálással járó mozgásformákat. Kicsit vegyünk vissza, de ebben az időszakban se fosszuk meg magunktat a sport okozta örömöktől!
Kisbabás anyukáknak általában az időhiány, a kimerültség szokott lenni a legfőbb „ellensége”. Azonban ha erőt vesznek magukon sokkal nagyobb lendülettel tudnak a további kihívásokkal szembenézni. Gyakori kérdés szokott lenni, hogy nem változik e az anyatej minősége, ha elkezd az anyuka sportolni, mozogni. Általában nem, de érdemes (több okból is) kevés mozgással (pl.5-10 perc futás, biciklizés) indítani, így figyelni tudja a kicsi reakcióját. Ha úgy gondolja emiatt változna az étvágya, akkor egy ideig még mellőzni kell az ilyesfajta mozgást. Néhány átmozgató gyakorlat azonban így is sok fájdalomtól szabadíthatja meg az újdonsült anyukát
Összegyűjtöttünk hát néhány gyakorlatot, amit otthon is el tudnak végezni a kismamák és a kisbabás anyukák, és kellőképpen átmozgatják vele izmaikat, valamint csökkenthetik az esetleges hátfájást is!